Túlélni a távolságot

Emlékszel búcsúzás előtt a reggelre? A konyhában álltam, könnyeimmel sóztam a hagymát:”annyi mindent nem mondtam el neked” sírtam bele a pólódba.”Akkor mondd el most” szóltál, de akkor nem tudtam,soha nem tudtam az érzéseimről beszélni neked-ebben hasonlítunk.”Ne sírj,nem lesz semmi baj” vigasztaltál,nem sok sikerrel.Még itt álltál előttem, de már fájt a hiányod.Gyűlölök magamra maradni, pláne egy 15 hónapos babával. Hallgatni a jószándékú mondatokat: de hát nem maradsz egyedül,itt van neked a gyerek…,ránk is számíthatsz,ha úgy érzed jöhettek bármikor…Vajon miért nem értik meg,attól,hogy emberek vesznek körül,én még roppant magányos leszek nélküled? Eddigi életünket (ami jól-rosszul,de működött ) most megváltoztatja egy döntés,amit ugyan együttesen hoztunk meg, de attól még elég fájdalmas.
Mikor elbúcsúztál és elmentél,még integettünk neked Kírababával az ablakból, ő szegény biztos úgy gondolta,hogy ez is csak úgy történik,mint a többi napon és Apa délután haza jön hozzá játszani.Azt mondják,az igaz szerelem sok mindent kibír, ez vajon igaz egy másfél éves kislányra is,aki igazából szerelmes az apukájába...?Aki azzal a szóval nyitja-csukja a szemét,hogy "Apa"...?Aki a délutáni alvást követően,minden nesz után az ajtót nézi és várja,hogy Apa belépjen…És amikor ránéz az apukájára és boldogan nevet,az olyan,mint mikor kisüt a nap…
„Menjünk vásárolni!” jelszóval felvettem egyik pólódat,felöltöztettem Kírababát,beültünk az autóba.Az ülés,a tükrök beállítása a jelenlétedről beszélt.A boltban megvettem a szokásos TV újságodat,hogy később keserűen megállapítsam-ugyan minek? Az italos polcokon ott álltak azok a márkásabb italok,amiket mindig megszemléltél,bárhová is mentünk vásárolni.Aztán a fűszerek,mert rendes férfiember szeret és tud is főzni… A hűtőpultban a darált hús, a fasírtmániádhoz.Aztán a játékosztály,ahová „ ha keresel,a játékoknál vagyok!” felkiáltással szoktál eltűnni.Közben szerencsémre Kírababa békésen rágcsálta a kiflijét,nem vette észre kezdődő agylobomat.A bevásárlást is át kell szerveznem,hiszen eddig ketten voltunk a csomagokra és a gyerekre, persze,hogy ez csak akkor jutott eszembe,mikor már a fülemen is a szatyrok lógtak,a baba meg a hónom alatt.
Rossz volt hazajönni,tudtam,valami megváltozott.Ott voltak azok a dolgok,amiket már nem csináltál meg: az előszobában a faanyagok a falnak döntve, a tükröt nem fúrtad már át oda,ahová kértem,a gyerek járókája sem lett lejebb engedve és az ablak is megpucolatlan maradt.Aztán az életed itthagyott apró nyomai: a reggeli kávéscsésze,amiből szokás szerint kifolyattad a kávét,a nyeretlen lottószelvényed,a papírrepülő,amit Kírababának hajtogattál.A fagyasztóra mágnesezve a rólad készült mókás fotó, a hűtőben a leves,amit még te főztél,az asztal alá esve a modellezős újságod.És retinámra égetve a búcsú előtti kép: még utoljára magadhoz öleled a lányod…Fodor Ákos szavai jutnak eszembe az igaz szerelemről:”…mint amikor a szél meglebbenti a függönyt.Nem a szél,nem a függöny…a lebbenés.”
Teszem a dolgom,mint amikor bekapcsolják a robotpilótát,pelenkázás,etetés,altatás.Jól ki kéne bőgni magam,de előtted nem nagyon mertem,hiszen neked sem könnyű ez a döntés.A délután vánszorog,máskor olyan hamar eltelik.Kírababa minden ajtó felőli neszre boldog „ Apa,apa” kiáltással reagál,összefacsarodik a szívem.Igaz szerelem…,na ja édes,mint a méz,csak most csöppet megkeseredett.
Este,fürdetés,persze hogy nem ismerem miket szoktatok játszani a kádban,hiszen a pancsi Apa dolga..Kírababa mutogat,lelkesen magyaráz a saját nyelvén,egyre mérgesebb,mire megértem,hogy a fürdőhabot rá kell kenni az orromra,tényleg,eszembe jut,hogy a múltkor ezzel szórakoztatok.Magamhoz veszem az ágyba,a helyeden fekszik,megosztozunk a kispárnádon,hogy érezzük az ott maradt illatodat.Elaludt,magához ölelve a tőled kapott nyuszikáját…tétován várom,hogy megállj az ajtóban és tettetett felháborodással megkérdezd,mint minden este:”Mit keres EZ ott?...a helyemen? De te nem jössz,és ez jobban fáj,mint bármi a mai napon.Várok kicsit,aztán a babát berakom a kiságyába,még határozottabbá téve a helyeden mutatkozó űrt.Eltelt egy nap nélküled,egy nyomorult,szürke,utálatos,nem kevésbé fájdalmas.Félálomban arra gondolok,hogy az igaz szerelemnek,szeretetnek nem állhat útjába az a háromezer kilométer távolság,ahol is munkát kaptál.Megértem,hogy értünk teszed.És már csak húsz nap és HAZAJÖSZZ…. Nem végleg,de HAZAJÖSSZ hozzánk.

Köszönjük az olvasást, ha még maradtak kérdései e igaz szerelem témában, akkor a többi cikkünket ajánlom.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak